Megváltozik a Google kereső – ott is lesznek reklámok, ahol eddig nem
A mesterséges intelligencia válaszaiba is becsempészi a hirdetéseket a Google, de úgy tűnik, jelen állás szerint csak a témába vágó ajánlások fognak megjelenni.
A mesterséges intelligencia válaszaiba is becsempészi a hirdetéseket a Google, de úgy tűnik, jelen állás szerint csak a témába vágó ajánlások fognak megjelenni.
Ilyen nincs, és mégis van: a saját hirdetési rendszerének csapdájába esett a Google, és simán megtörténhetett az, hogy a cég nevével éltek vissza a kereső kiemelt hirdetései között.
Négy év után ítélet született az amerikai Igazságügyi Minisztérium által indított perben, mely súlyos következményekkel járhat a vesztes Google-re nézve.
Hamarosan mindenkinél visszatér a többoldalas keresés a Google-ban, miután a cég kivezeti a folytonos, végtelen görgetési opciót.
Rövidesen már bárhol feltűnhetnek a reklámok a Google keresőjében – pedig eddig csak a találati lista tetején voltak.
A Google az év végéig egymilliárd ember számára teszi elérhetővé a mesterséges intelligenciával felturbózott internetes keresőjét, ami a tesztek alapján még hatékonyabb, mint a jelenleg használt találati oldal.
Mindössze néhány beállítás elvégzésével már az iPhone-okon is elérhető a Google bekarikázós keresése, melyet aztán egy gomb lenyomásával, vagy pár koppintással lehet előhívni.
Már csak külön kérésre lehet megtekinteni, hány találat született a keresésre, és mennyi időbe telt a művelet.
90 százalékot csökkent a Tuta Mail nevű levelező elérése március óta, mert a Google csavart egyet a keresője algoritmusán. A független e-mail-szolgáltató bepanaszolta a keresőóriást az EU-nál.
Sokan kerestek rá a Google-ben arra, hogy „fáj a szemem”, miután áthaladt a napfogyatkozás Amerikán – ebből arra lehet következtetni, hogy sokan próbálták megfelelő védőszemüveg nélkül megtekinteni a jelenséget.
A mesterséges intelligenciás keresőfunkciók a jövőben egy előfizetéses csomag részét képezhetik a Google-ben.
A Google néhány felhasználónál már alapértelmezetten a kereső mesterséges intelligenciával felturbózott verzióját használja, így a hagyományos találati oldal új leírással bővül.
Átverések áldozatai lehetnek azok, akik rákattintanak egyes, a Google által ajánlott oldalakra.
Az alapbeállításokkal egyre gyakrabban pontatlan a Google keresője, de némi finomhangolással sokat lehet javítani rajta. Ez pedig tényleg csak két kattintás.
Látványos változás érkezett a Google keresőszolgáltatás beállításaiba, magára a keresésre és a felhasználói fiókok kezelésére vonatkozóan is.
Szökőnap, 2024 – ez fogadja azokat, akik rákattintanak a Google kereső nyitóoldalán megjelent békára.
Kínában a helyi Baidu által fejlesztett mesterséges intelligencia áll majd a felhasználók rendelkezésére a Samsung Galaxy S24-ben.
Hivatalosan is bejelentette a Google, hogy megszűnik az a funkció, amivel vissza lehetett nézni egy honlap korábbi változatát.
Három keresőt is górcső alá vettek német kutatók, és kiderült: egyre inkább elárasztják a keresőket a haszontalan spamek.
Nehezebb dolguk lehet a jövőben az átverős weboldalaknak, a Google ugyanis a kereső találati oldalán jelezheti, hogy melyik oldal a megbízható.